Azok, akiknél a cukorbetegséget nemrégiben diagnosztizálták, jó, ha fogynak egy kicsit.
Ha megvan az étkezési tervünk, viszonylag könnyen csökkenthetjük testsúlyunkat, különösen, ha néhány egyszerű alapelvet szem előtt tartunk.
Ne feledjük, hogy csak akkor tudunk fogyni, ha kevesebb ételt eszünk, mint amennyire mindennapi tevékenységeink elvégzéséhez szükségünk van. Ha valaki nagyon kedveli az olajban sült ételeket és az édességeket, jobb, ha fokozatosan vezeti be a változtatásokat, nem egyik napról a másikra.
A megszokott ételek egészségesebb változatának gyakran nagyon hasonlít az íze az eredetiéhez. Egészséges ételeket tartalmazó menünk megmutatja, hogyan helyettesíthetjük megszokott ételeinket azok egészségesebb változatával.
A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTKEZÉS FENNTARTÁSA
Amint arról már szó volt, az egészséges táplálkozás azt jelenti, hogy elsősorban egészséges ételeket fogyasztunk, és csökkentjük azokat, amelyek inkább károsak, mint hasznosak. Ha valóban nem tudjuk, mit együnk, vagy aggodalmaink vannak, menjünk el egy dietetikushoz, aki konkrét tanácsokat ad. Ha azonban egyszer már megtanultuk az alapokat, ez többé nem fog gondot okozni.
Csökkentsük az olajban sült, illetve a zsíros ételek fogyasztását Együnk kisebb adagokat Csökkentsük a chipsek és sütemények fogyasztását, együnk helyettük gyümölcsöt Rendszeresen táplálkozzunk. Mozogjunk többet.
Cukorbetegség
A Cukorbetegség kezelése, okai, és egyéb információk
2011. június 12., vasárnap
Az egészséges étrend kialakítása
A jól kiegyensúlyozott diéta segít á eukdrbetegség egyénsúlyban tartásában és biztosítja, hogy a gyógyszerek jói hassanak, A következő felsorolás azokat az ételeket tartalmazza, amelyeket érdemes beiktatunk étrendünkbe.
Kelt tésztás kenyér, sült krumpli alacsony zsírtartalmú töltelékkel: sovány hússal, sült babbal, sovány sajttal vagy konzerv hallal Friss vagy konzerv gyümölcs természetes lében Zöldségek vagy saláták
- Kis adag sovány hús vagy hal, a zsírjától megfosztva, ha lehet, nem olajban sütve
- Friss vagy konzerv gyümölcs természetes, cukormentes lében, plusz édesítőszer nélküli/cukormentes zselé vagy sodó
- Diétás, tulajdonképpen zsírmentes természetes joghurtok
Amennyiben fogyni szeretnénk, ne együnk ezekből túl sokat, inkább gyümölcsöt fogyasszunk Szendvicsek és kétszersült alacsony zsírtartalmú feltéttel Gabona- vagy zabkása Alacsony zsírtartalmú chipsek Sima kekszek, Kétszersült teasütemények és muffin.
Reggeli
Félzsíros vagy sovány téf Mesterséges édesítő cukor helyeit Magas rosttartalmú gabona, pl, zabkása, búzakorpa, búzapehely, Weetablx, „puffasztott gabonák" Teljes értékű lisztből készült kenyér Telítetlenzsírsav-tartalmú vagy -sovány margarin, vajkrém Csökkentett cukortartalmú dzsem vagy lekvár Gyümölcs.
Kisebb étkezések
Kelt tésztás kenyér, sült krumpli alacsony zsírtartalmú töltelékkel: sovány hússal, sült babbal, sovány sajttal vagy konzerv hallal Friss vagy konzerv gyümölcs természetes lében Zöldségek vagy saláták
Főétkezések
- Bizonyos kéményítőtartalmú ételek, kelt tésztás kenyér, burgonya, tészta, rizs. vagy élesztőmentes kenyerek. Legalább 2 adag zöldség, és együnk zöldborsót és bábot, amilyen gyakran csak tudunk- Kis adag sovány hús vagy hal, a zsírjától megfosztva, ha lehet, nem olajban sütve
- Friss vagy konzerv gyümölcs természetes, cukormentes lében, plusz édesítőszer nélküli/cukormentes zselé vagy sodó
- Diétás, tulajdonképpen zsírmentes természetes joghurtok
Étkezések közi falatozások, vacsorák
Amennyiben fogyni szeretnénk, ne együnk ezekből túl sokat, inkább gyümölcsöt fogyasszunk Szendvicsek és kétszersült alacsony zsírtartalmú feltéttel Gabona- vagy zabkása Alacsony zsírtartalmú chipsek Sima kekszek, Kétszersült teasütemények és muffin.
A cukorbetegség kezelése diétával
A cukorbetegség egyelőre nem gyógyítható, ám egész életen át tartó kezelésre van szükség a tünetmentesség fenntartásához. A kezelés hatásossága nagy mértékben a betegen múlik, mivel általában ő maga kezeli saját magát. A cukorbetegség kezelésének három fő módja van: tabletta, inzulin és a megfelelő étrend.
A cukorbetegség diétával való kezelése azt jelenti, hogy egészséges étrendet követünk, nem pedig azt, hogy nehéz, megszorításokkal teli diétát kell betartanunk Ez mindenkire vonatkozik, aki cukorbetegségben szenved, függetlenül attól, hogy milyen típusú cukorbetegsége van, és jó néhány betegnél elegendő ennyi a NIDDM kontrollálásához.
Ha azonban IDDM-ünk van, meg kell tanulni a táplálékbevitel és az inzulininjekciók egyensúlyban tartását, hogy a lehető legjobban be tudjuk állítani a vér glükózszintjét.
A NIDDM kezelésére tablettákat használnak, melyből számos fajta áll rendelkezésre.
Minden IDDM betegnek injekcióban kell inzulint kapnia, a NIDDM betegek közül viszont csak keveseket kezelnek ezzel a módszerrel. Az inzulinnal kapcsolatos további információk a 32. oldalon találhatók.
Cukorbetegség esetén a diéta nem azt jelenti, hogy a jövőben az étkezés tekintetében súlyosan korlátozva leszünk. Pusztán több egészséges ételt kell fogyasztani és kerülni kell az egészségtelen ételeket, de ez tulajdonképpen mindenki számára hasznos, nem csak a cukorbetegek számára. Az egészséges táplálkozásnak azért van még nagyobb jelentősége cukorbetegség esetén, mert enélkül az orvosság sokkal kevésbé hatásos.
A másik dolog, amit érdemes észben tartani, hogy sokkal könnyebb megfelelő szinten tartani a vércukorértéket, ha ragaszkodunk a rendszeres táplálkozási időkhöz. Ha inzulint adagolunk magunknak, a szakember elmondja, milyen fontos az étkezések és az injekciók összehangolása, és fokozatosan ki tudjuk dolgozni, hogyan kapcsoljuk össze a táplálékbevitelt az energiakifejtéssel, a fizikai munkával.
Ezt eleinte igen nehéz lehet megvalósítani azoknak, akik több műszakban dolgoznak, de a diabéteszt ellátó szakemberek vagy a körzeti orvos el tudja mondani, hogyan ütemezzük étkezéseinket. Alapjában véve 3-4 óránként kell tartalmas ételt vagy szendvicset ennünk, és erre a menetrendre kell építeni a gyógyszerezést. Lehet, hogy plusz étkezésre vagy szendvicsre lesz szükség, ha éjszaka dolgozunk.

Diéta

Rendszeres táplálkozás

Az orális glükóztolerancia teszt
Ha a vérvizsgálat azt mutatja, hogy a vér glükózszintje határeset, lehet, hogy orális glükóztolerancia-tesztre van szükség. A teszt eredményétől függően három eset lehetséges:
• A vér glükózszintje normális, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk cukorbetegek.
• A szint magasabb lehet az átlagnál, de nem olyan magas, hogy cukorbetegségre utalna. Ezt az állapotot nevezik csökként glükóztoleraneiának, és az orvos valószínűleg továbbra is figyelemmel akarja kísérni a beteget, mivel lehetséges, hogy a jövőben kialakul a cukorbetegség. Előfordul, hogy tanácsokat ad az étkezésre vonatkozóan, bár nincs szó cukorbetegségről és nincs szükség semmilyen különleges kezelésre.
• A vér glükózszintje elég magas ahhoz, hogy cukorbetegségre utaljon, ezért el kell menni az orvoshoz és meg kell vele beszélni, milyen kezelésre van szükség.
Ha a vérvizsgálat nem hoz egyértelmű eredményt, Ebben az esetben el kell menni a kórbáz járóbeteg rendelésére, hogy orális glükóztoleranda-tesztet végezzenek. Egy éjszakán át tartó koplalás után érkezéskor megmérik a vér glükózszintjét, aztán kapunk egy italt kimért glükóz-adaggal, majd újra vizsgálják a vért félóránként két órán át, hogy megnézzék, hogyan bánik a szervezet a felszívódott glükózzal, lehet, hogy vizeletmintát is kérnek a vizsgálat elején, majd aztán minden órában.

A diagnózis felállítása
Az emberek számos különböző módon jönnek rá, hogy cukorbetegégben szenvednek. A NIDDM esetén az első állomás általában a körzeti orvos, vagy azért, mert jelentkezik a cukorbetegség némelyik vagy mindegyik tünete, vagy azért, mert általános kivizsgálásra megyünk hozzá.
Néhány beteget a szemész küld el a körzeti orvoshoz, mert a szemvizsgálaton felfedezi a betegség korai jelét, a diabéteszes retinopátiát, a szem vérereinek elváltozását, amely a cukorbetegség komplikációjaként alakulhat ki.
Ha a tünetek azt mutatják az orvosnak, hogy fennáll a cukorbetegség lehetősége, vérvizsgálatot kér, amellyel megállapítják a vércukorszintet, és vizeletvizsgálatot rendel el. A mintákat általában laboratóriumba küldik, de manapság sok körzeti orvosi rendelőben van vérglükózszintmérő berendezés, úgyhogy már a helyszínen kiderül az eredmény.
Ha bármelyik vizsgálat átlag feletti értéket mutat, valószínűleg elegendő az orvos számára, hogy megerősítse a cukorbetegség diagnózisát. Ha pedig NIDDM-ről van szó, valószínű, hogy a beteget inkább a házi orvos fogja kezelni, nem pedig egy kórházi orvos.
Némelyik körzeti orvos a diabéteszes betegeket külön rendelésen fogadja, de ha a mi orvosunk nem tart ilyet és úgy érezzük, több támogatásra van szükségünk, elmehetünk szakorvoshoz.
Amint már említettük, az IDDM sokszor elég hirtelen jön, ami azt jelenti, hogy az illetőt felveszik a kórházba, hogy a diagnózist felállítsák és stabilizálják az állapotát. így a cukorbetegek valószínűleg egy kórházi szakemberekből álló team felügyelete alá kerülnek. Manapság sok IDDM és NIDDM beteg kórházi és háziorvosi ellátásban is részesül.

2011. június 11., szombat
Mi okozza a cukorbetegséget
Az inzulinkiválasztás csökkenésének számos okát ismerjük, és bárkinél jelentkezhet egy vagy több ok is.
Az egypetéjű ikreken és a cukorbetegek családfáján végzett kutatások azt mutatják, hogy az öröklődés a cukorbetegség mindkét fajtájánál fontos tényező. Az 1. típusú cukorbetegségnél kb. 50% esélye van annak, hogy ha egy ikerpár egyik tagja cukorbeteg, a betegség a másiknál is kialakul, és 5% esély van arra, hogy a cukorbeteg szülő gyermeke is cukorbeteg lesz. A 2. típusú diabétesznél gyakorlatilag biztos, hogy ha az ikerpár egyik felénél kialakul a betegség, a másiknál is ki fog alakulni.
Nehéz előre megjósolni, hogy ki örökli a hajlamot. Néhány családban erősebb a hajlam a cukorbetegségre, és a tudósok számos gént is azonosítottak, amelyek -úgy tűnik - erre a hajlamra utalnak. Ha így van, akkor a családtagok vizsgálata alpján majd meg lehet határozni a betegség kialakulásának esélyét.
Többnyire azonban nem lehet azonosítani a szerepet játszó géneket. Tehát, még ha egy közeli családtagunk cukorbeteg is, akkor sem biztos, hogy mi azok leszünk. Vannak olyanok, akik öröklik a. cukorbetegségre való hajlamot, mégsem kapják még soha, úgyhogy nyilvánvalóan más tényezők is szerepet játszanak.
Egy ideje ismeretes, hogy az IDDM gyerekeknél és fiataloknál könnyebben kialakul az év azon szakaszaiban, amikor sok a köhögéses, megfázásos megbetegedés. Néhány vírus, mint pl. a mumpsz- és a Goxsackie-vírus, minden bizonnyal károsíthatja a hasnyálmirigyet, ami cukorbetegséghez vezethet Az egyes betegeket illetően azonban az orvosok igen ritkán tudják a cukorbetegség kezdetét specifikus fertőzéssel kapcsolatba hozni. Ennek az a lehetséges magyarázata, hogy a fertőzés olyan folyamatot indít el, amely több évvel később bontakozik ki.
A NIDDM-ben szenvedő betegek sokszor túlsúlyosak és nem kiegyensúlyozottan táplálkoznak. Érdekes, hogy azok az emberek, akik alacsony rizikójú országból magasabb rizikójúba költöznek, ugyanolyan eséllyel lesznek cukorbetegek, mint az új ország lakói. Az életmód nagy változásai is valószínűbbé teszik a cukorbetegség kialakulását Erre nagyon jó példával szolgálnak a csendes-óceáni szigeteken élő nauruk. Ezek az emberek nagyon meggazdagodtak, amikor szigetükön Foszfátokat találtak. Ennek következtében az étrendjük jelentős mértékben megváltozott, meghíztak és sokkal hajlamosabbak lettek a cukorbetegség kialakulására.
Ez arra utal, hogy fontos kapcsolat áll fenn az étrend, a környezet és a cukorbetegség között. Nincs azonban közvetlen kapcsolat a cukorbetegség kialakulása, valamint az édesség fogyasztása között.
Van néhány ember, akinél a hasnyálmirigy más megbetegedése miatt alakul ki cukorbetegség. Pl. pankreatitisz (vagyis hasnyálmirigy-gyulladás) is létrehozhatja a betegséget azáltal, hogy elpusztítja a mirigy nagy részét.
Néhány embernél, akik olyan hormonális betegségben szenvednek, mint a Cushing-szindróma (amikor a szervezet túl sok szteroidhormont állít elő) vagy az akromegália (amikor a szervezet túl sok növekedési hormont termel), szintén kialakulhat Fő betegségük mellékhatásaként a cukorbetegség. A krónikus, túlzott alkoholfogyasztás is károsíthatja a hasnyálmirigyet úgy, hogy kialakul á betegség.
Bár sokan stresszhatáshoz, pl. balesethez vagy egy másik betegséghez kapcsolják cukorbetegségük kialakulását, nehéz közvetlen kapcsolatot találni a stressz és a cukorbetegség között. Ennek talán az a magyarázata, hogy az emberek általában nagy stresszhatás idején keresik fel orvosukat, és történetesen akkor diagnosztizálják cukorbetegségüket.
A cukorbetegség akkor alakul ki, ha az egyén nem tud elegendő inzulint termelni, vagy ha az inzulin, amelyét a szervezete termel, nem biztosítja a vér glükózszintjének megfelelő mértékét. Az- inzulin egy hormon {információközvetítő vegyület), amely alapvetően fontos az egészség fenntartásához.
A cukorbetegség tünetei között szerepel a fogyás, a több vizelet ürítésé, a szomjúság és a kimerültség érzése.
Számos ok eredményezheti, köztük genetikai (öröklött) okok, fertőzések, környezeti tényezők és stressz. Adott esetben bármelyik, illetve mindegyik fontos lehet.
A GÉNEK

FERTŐZÉS

A KÖRNYEZET

MÁSODLAGOS CUKORBETEGSÉG

STRESSZ
Bár sokan stresszhatáshoz, pl. balesethez vagy egy másik betegséghez kapcsolják cukorbetegségük kialakulását, nehéz közvetlen kapcsolatot találni a stressz és a cukorbetegség között. Ennek talán az a magyarázata, hogy az emberek általában nagy stresszhatás idején keresik fel orvosukat, és történetesen akkor diagnosztizálják cukorbetegségüket.
ÖSSZEFOGLALÁS
A cukorbetegség akkor alakul ki, ha az egyén nem tud elegendő inzulint termelni, vagy ha az inzulin, amelyét a szervezete termel, nem biztosítja a vér glükózszintjének megfelelő mértékét. Az- inzulin egy hormon {információközvetítő vegyület), amely alapvetően fontos az egészség fenntartásához.
A cukorbetegség tünetei között szerepel a fogyás, a több vizelet ürítésé, a szomjúság és a kimerültség érzése.
Számos ok eredményezheti, köztük genetikai (öröklött) okok, fertőzések, környezeti tényezők és stressz. Adott esetben bármelyik, illetve mindegyik fontos lehet.
A cukorbetegség típusai
IDDM (1. típus)
Mivel a beteg egyáltalán nem termel inzulint, a tünetek igen gyorsan jelentkezhetnek. Amikor nem termelődik megfelelő mennyiségű inzulin, a zsír- és az izomszövetek lebomlásának melléktermékei felszaporodnak a vérben, és ez a keton nevű anyag termelődéséhez vezet. Ha semmi nem állítja le ezt a folyamatot, a beteg végül ketoacidózisos kómába kerül. Ez manapság igen ritka, mert a cukorbetegséget általában jóval ennek az állapotnak a kialakulása előtt diagnosztizálják. Ha mégis előfordul, a betegnek sürgős kórházi ellátásra van szüksége, ahol vénásan inzulint és különböző folyadékokat kap. Ez természetesen nem azonos a vér alacsony cukörszint-je (a hipoglikémia) miatt bekövetkező kómával.
NlDDM (2. TÍPUS) ;
Mivel az inzulinkészlet csökken vagy nem olyan hatékony, mint általában, a vér glükózszintje lassabban nő. Kevesebb fehérje és zsír bomlik le, úgyhogy sokkal kevesebb keton termelődik, és kicsi a ketoacidózisos kóma veszélye.
A legtöbb embernek 2. típusú diabétesze van, és több nő szenved tőle, mint férfi, valószínűleg azért, mert a nők általában tovább élnek és a cukorbetegség inkább idősebb korban jelentkezik. Mivel a népesség átlagéletkora nő, a 2. típusú cukorbetegség az elkövetkezendő években valószínűleg még gyakoribbá válik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)